Széles szakmai összefogás mellett a mai napon megalakult a Magyarországi Edzőtermek Országos Szövetsége. Az alapító termek közül van hálózat, van több 10 éves  edzőterem, vannak kis és nagy helyek egyaránt, de egy valami közös az alapítókban: mindannyian tisztában vannak azzal, hogy most nagy felelősség hárul mindenkire, aki segíteni akar. Akár magán, akár másokon. Merthogy cselekedni szükséges. Egyfelől a jelenben a járvány miatt nehéz helyzetbe került teljes ágazat válságmenedzselése a feladatunk, másfelől pedig az, hogy a szektorban összegyűlt sokrétű szakmai know-how-t biztosítsuk azok számára, akik nem tudják folytatni az eddigi életmódjukat, és nem tudják használni az edzőtermeket. Tehát hiába okoz sok nehézséget a járvány, mi ennek ellenére MOST segíteni szeretnénk az eddigi felhasználóknak. Az már a harmadik feladatunk, hogy közép-hosszú távon képesek legyünk motiválni az aktív korú lakosság azon csoportjait, akik még nem tették életmódjuk részévé, hogy heti rendszerességű egészségfejlesztő testmozgást végezzenek.

Az alakuló ülésen már döntések is születtek, így az eldőlt, hogy a Szövetség több témában is megkezdi az egyeztetéseket a sportkormányzattal. A Szövetség intézkedéseiről és tevékenységeiről folyamatosan tájékoztatást fogunk adni a közvélemény számára a napokban elinduló honlapunkon: www.medzosz.hu

A Szövetséghez a honlapon keresztül lehet csatlakozni.

A Szövetség alapító tagjai és elnöksége.

Budapest, 2020.március 24.

Categories: Hírek

0 Comments

Leave a Reply