Megtalálták a kiskaput: amatőr sportolók lettek a kondisok, így továbbra is lejárhatnak a termekbe gyúrni

– írja mai számában a Blikk.

“Bár a járvány miatt az edzőtermek november közepe óta nem működhetnek, egy jogi kiskapuval titokban mégis tucatszám kinyitottak. A kormányrendelet szerint sportolók továbbra is látogathatják a központokat, hiszen versenyre kell készülniük. Azt pedig semmi nem tiltja, hogy az átlagember is belépjen egy sportegyesületbe: így már előtte is megnyílnak az ajtók. Ha hatóság ellenőrzi a termet, a vendégek felmutatják a papírjukat,amely igazolja, hogy jogszerűen vannak ott, hiszen versenyre készülnek. Az engedély megszerzésének nem feltétele, hogy tényleg induljanak is valamilyen versenyszámban.

A termek egy része hirdeti a lehetőséget a Facebookon, más létesítmények működéséről csak hallomásból tudni.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma lapunknak megerősítette, a szabadidős vagy egy versenyre rajtengedélyt kapó sportolók nem járhatnak terembe. Ehhez képest korábban 15-20 ezer hivatásos sportoló volt, most körülbelül százezren vannak.

Egy, a neve elhallgatását kérő hobbisportoló 2000 forintos tagdíjat fizetett egy küzdősport-egyesületnek, további ötezret a sportorvosnak a kötelező alkalmassági vizsgálatért, így november óta ugyanúgy jár erőnléti edzésekre, mint a pandémia előtt.

– Valamikor 15-en vagyunk az órákon, ez szerintem felelőtlenség, de azt még nagyobb bajnak gondolom, hogy százezrek hagyták abba a testmozgást a tilalom miatt – vélekedett.

Egy másik budapesti terem munkatársa telefonon készséggel eligazította a Blikk munkatársát, mit tegyen, ha le akar járni gyúrni hozzájuk.

– Elmész a testépítő-szövetséghez, belépsz, befizeted a 12 ezres éves tagdíjat, megcsináltatod az orvosi vizsgálatot, egy vérnyomásmérés az egész, kapsz egy igazolást és jöhetsz – magyarázta a recepciós hölgy.

A Magyarországi Edzőtermek Országos Szövetségének elnöke nem örül ennek, de Dechert Áron megérti a kétségbeesett üzemeltetőket, és próbál segíteni is minden módon.

– Kísérleti nyitásról szóló javaslattal kerestük meg Kásler Miklós minisztert és az operatív törzset. Február 15-től március 14-ig tesztjelleggel megnyithatnának azok a termek, amelyek vállalják a szigorú feltételek teljesítését. Például a futópadokat és más kardiógépeket egymástól 3 méterre kellene elhelyezni és plexifallal elválasztani. A termekben csak előre foglalt időpontban lehetne edzeni – sorolta Dechert. Tilos lenne a zuhanyozás, maszkot pedig viselni kellene.”

Újbóli teremnyitások és a hazai edzőtermek pénzügyi támogatása | MEDZOSZ elnöki tájékoztató


0 Comments

Leave a Reply